A hivatalos Magyarország, amelynek immár több mint egy évtizede fizetek adót és társadalombiztosítást, több helyről megerősítve kimondta, szenvedélybetegségemre pszichoterápiás kezelést csak akkor nyújt, ha azt magamnak megfizetem. Sorstársaim nyilván tudják, mennyire veti fel azt a pénz, aki segítő kéz után nyúl.
Egy ideje, vagy mert kénytelen voltál, vagy mert elhatároztad, lemondtál a dolgokról, amelyektől korábban függtél. S lám, minden megoldódott, az élet rózsaszín. Nos, ez nincs így. Nagyon nincs. Ha lehet, a kép egy árnyalattal még szürkébb.
Frusztrált vagy? Sérelem ért? Nem úgy alakult valami, ahogy számítottál rá? Bántottak? Kínoz az önvád? Valami örömre van szükséged? Egy kis adrenalinra? Örömhormonokra? Úgy érzed, itt az ideje megjutalmaznod magad? El akarod felejteni? Mit teszel ilyenkor? Irány a kocsma? Bedobsz egy ezrest a gépbe? Megsodrod az anyagot? Könnyebbséget hoz ez?
A legkézenfekvőbb kiútnak számunkra mindig a párkapcsolat tetszik. A boldog és önfeledt, egymásba merülő szerelem. Ám ez ritka (általában elfogadás és kompromisszum van), te pedig máris komoly hátránnyal érkezel a kapcsolatba: megveted magad, gyűlölöd szokásaidat, önbecsülésed alig-alig van. Egy önkritikus, cinikus, önsorsrontó embert kellene valaki másnak szeretni. Képes lennél rá? Tudnád magad így szeretni?
